Banyek, két hónapja írtam utoljára, ne haragudj Ryan. Azt hittem, hogy minden nap írok...
Annyi mindent mondanék, írnék, de valahogy nem lesz idő rá, elfogy a lendület, nem hiszem el, hogy érdemes leírni, mert nem hiszem el, hogy érdemes lenne elolvasni. És így tovább...
Még mindig nem kezdtem el a diétámat, illetve az étkezésre odafigyelést, viszont már 2x voltam futni, és bitang jó volt. Kell az az érzés, ami közben és utána felszabadul bennem.
Ma már odafigyelek a kosztra, csak halvány lila gőzöm nincs, hogy hol jegyezzem fel, kell nekem még egy százhuszadik notesz? Este futok is, vagy edzek, de mozgok, mert szétszakadt a farmer a lábam között, igen. Kisutulódott és nem akarok új nadrágra költeni, amikor van egy zsák, csak bele kellene fogyni.
Ez lesz hát a cél.
Visszaolvastam és olyan szánalmas ez a blog.
Csak a fogadkozás, de semmi nincs az asztalon.
És mindig az életmódváltás, meg a diéta és hogy sovány akarok lenni.
Pedig nem sovány akarok lenni és annyi minden másról is írhatnék. Az anyaságomról és nőiségemről, azokról a dolgokról, tervekről, amiket véghez vittem. (Ja, mert nem is vittem véghez semmit. Semmit. De! Soha nem késő!)
Csak a nyavalygás, meg a füstbe ment tervek, így lesz, úgy lesz, aztán nem lett sehogy. SEHOGY!
Apám már felpofozott volna. (Biztosan nem, de a bokszoló múltját tekintve ő tudta mi az elszántság, a kitartás, az erő, a küzedelem. Belőlem hol vannak ezek?)
Szedd már össze magad, te hitvány szar! Mármint, én, nem Te Ryan.
És holnap, vagy holnapután az lesz a blogbejegyzésemben, hogy futottam, tornáztam, jól érzem magam, szeretek élni, írom a regényem/novellám, bármiről szólhat, kivéve arról, hogy mennyire utálom magam, nem vagyok megelégedve magammal, hogy csak szenvedek...
Nem szenvedek!
Vége.
Remélem, Te jól vagy. 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése