Vannak hibáim. Sértődékeny vagyok és nem szeretek megbántani másokat a véleményemmel. Sokszor nem is hoztam a tudtára az illetőnek, csak hogy elkerüljem az esetleges konfliktust. És ez így működött is szépen. De! Vagy a korom miatt (évek, rutin, tapasztalat), vagy a környezetem "befolyása" miatt már nem tudom visszanyelni azt, ami kikívánkozik.
Egy baráttól elvárja az ember a maximális őszinteséget, mindegy, hogy mennyire fájó, de el miért nem fogadja?
Hazudtoljam meg magam, és bólogassak mindenre amit mond és tesz? Támogassam akkor is, ha nem értek vele egyet? Persze, támogatom, de nem adhatok hangot a nem tetszésemnek?
Kell valakinek ilyen barát? És ha nem, miért nem jó az amolyan? Miért bántó, vagy sértő a viselkedése, ha éppen ezt várják el tőle?
Nem értem...
S ha tudod, hogy a szemedbe hazudott a barátod, hogyan lehet betölteni a hazugság miatt keletkező űrt? Hogyan lehet megbocsátani, feldolgozni a csalódottságot, hogyan lehet újra bízni benne, hinni neki?
Lehet? Érdemes?
(A fotó a blogger saját tulajdona)
