2024. Ugye milyen durva???

 Kedves Ryan!

Kb. ugyanott toporgok, mint szűk egy éve csak mondjuk pepitában.

Kézzel kellene levelet írnom, de:

- akkor az elképzelhető, hogy nem marad meg az utókor számára

- nem tudom kummantani, hogy dolgozom. 

Pedig szeretek kézzel írni.

Képzeld!

Volt egy idegösszeomlásom tegnap előtt. Csak sírtam és sírtam, mert kiakaszt az életem és hogy más mennyire nem becsüli meg azt, amije van. Folyton megy a panaszkodás, - én tudom, hogy mindenkinek a maga a baja a legnagyobb-, de biztos, hogy egy olyan nyomorultnak kell pofázni mindig, mint én?

Aki bizony hóvégén van, hogy sakkozik mit adjon a gyerekeknek? Vagy állandóan kölcsönkér? Vagy más levetett ruháiban jár? Vagy fűtetlen szobában telelt át a lánya, mert a főbérlő nem csinál semmit, neki pedig nincs pénze szakembert hívni, hogy megjavítsa a konvektort. Soroljam? Nem sorolom, elég.

Szóval. Amire koncentrálok:

- a gyerekeim

- saját magam

Ennyi.

Kipihenem magam hétvégén és odafigyelek a kajára, és az edzésekre. Évi segít. Minden tiszta, mindent értek. Csak nem jutok el a megvalósításig. Pedig csak egy hét kell, max. kettő és úgy válik majd a mozgás és az egészséges életmód a rutinommá, mint az, hogy most mindennap csokit eszek.

Nem lesz gond. Évi érzi, hogy menni fog, én tudom. Csak le kell csendesednem és meg kell mozdulnom.

Vasárnap 43 éves leszek. Mennyi időt elpazaroltam?! És még mindig nem nézek ki sehogy, nem tudok kényelmesen 3 infarktus és 2 légszomj nélkül lefutni 10 km-t, nem jönnek rám azok a ruhák amik engem várnak és nem tudom felhúzni magam, sem végig menni a majomlétrán.

Erős leszek, kirobbanó, gyors és feszes. Büszke lesz rám a fiam és példa leszek a lányaimnak. Még lehetek jó anya. Még lehetek olyan Emőke, aki mindig is lenni szerettem volna.

Sorry...

 Kedves Ryan!

Nem írtam szombaton, sem vasárnap.

Nem volt időm. És amúgy is egy nulla vagyok. Megint.

Reggel nem mentem el futni, mert be kellett jönnöm hatra, hogy legyen szállítólevél és tea. Este nem megyek edzésre, mert hármaskámat viszem orvoshoz és szeretnék ma már végre összepakolni a lakásban, hogy ne olyan érzésem legyen minden egyes hazatértemkor, hogy egy cigányputriba érkeztem.

A rosszabbik fajtájú putriba.

Úgy tervezem, hogy ma kitakarítom a lakást, és az elmémet, mert megint csak egy helyben topogok és nem jutok se előre, se hátra, nincs jó hatással rám ez a tehetetlenség. Nem vagyok ilyen tehetetlen.

Nem akarok túlélő lenni, élvezni akarom a napjaimat és nem ajvíkolni, meg nyavajogni, hogy milyen szar nekem. Nem szar. Egészségesek a gyerekek. Én is egészséges vagyok, van fedél a fejünk felett, van munkám, van pénzem, étel az asztalon, tiszta ruha.

Vannak barátaim, és sokan szeretnek.

Nem engedhetem meg magamnak a nyekergést és a sajnálkozást, amikor semmi sajnálatra méltó nincs az életemben és azt, hogy milyen az életem kizárólag magamnak köszönhetem.

Összeszedem magam.

Kevesebbet fogok enni. (Nem engedhetek meg magamnak diétát, táplálkozási szakértőt, így azzal kell beérnem, ami van. Saját magam, a józan paraszti eszem és az innen-onnan felcsipegetett információ morzsák.)

Futni fogok rendszeresen és heti 2x (minimum) elmegyek Betti óráira.

120/70 lesz a vérnyomásom, egészséges a szívem és a tüdőm, erősek az ízületeim és izmaim és boldog a lelkem.

Több ilyen fogadkozást nem írok le, tele van vele a padlás.

Drukkolj kérlek Ryan, hogy ebben az életben újra elérjem amit szeretnék.

Reloaded hatezerpontnulla

 Kedves Ryan Gosling!

Csuda  muris lenne, ha egyszer valahogy rábukkannál erre nem is tudom minek nevezzem-re?! 

Három évente írok két bejegyzést, blognak aligha csúfolnám... :-)

Az meg nem valami hejde. Írnám, hogy na majd most, de annyiszor írtam már, és sosem történt semmi, hogy végre beláttam, nem kell itt segget csinálni a számból, meg ígérgetni, és fogadkozni (ez olyan ráczos sokás), majd lesz, ahogy lesz, mindenesetre szeretnék gyakrabban megjelenni itt.

Annyira hiányzik a magamból kiírás, a naplózás, vagy csak hogy leírjak egy szösszenetet, egy sztorit, egy jegyzetet,  amit éppen behaluzok hajnalban a 8-as buszon. Úgy érzem, hogy szétfeszít, ez a sok minden itt bent, ki kell engednem, mert felrobbanok. Ki kell írnom már végre, csak olyan borzadály, hogy nincs idő, semmire nincs idő, mintha kevesebb lenne a 24 legalább 4-5 órával, minden rohan, pörög körülöttem, nem tudom felvenni a ritmust csak állok és kapkodom a fejem, és érzem, hogy mozdulnom kellene, de nem tudok, mert nehéz vagyok, és összenyom a súly a gyerekek, a munka, az agybajom, az élet.

Nem panaszkodom, küzdök, mint malac a jégen, és általában nem is gond, csak vannak pillanatok, amikor elfogyok.

Hiányzik a futás, az edzés, Ágnes, az olvasás (na, jó ebbe most belehúztam), és közben olyan fáradt vagyok, mintha egy kőtermelésen dolgoznék napi 12 órát.

42 éves vagyok. Igen. Néhány bejegyzéssel odébb még csak 35 voltam. Nem lacafacázhatok, bele kell húznom, élnem kell!

Fejben annyira jó vagyok, össze vagyok rakva, és minden fasza. Hogyan tudnám véghez vinni? Hogy ne adjam fel közben, hogy ne álljak és torpanjak meg, aztán forduljak vissza?

Holnap is írok, drága Ryan, addig is remélem, hogy jól vagy és drukkolsz, hogy Rácz Emőke elérje a végleges formáját.

Nagy boldogság lenne... 

Kívánság lista

Írnom kell. Régóta és sokat.
Mindent, ami az eszembe jut. Az érzéseimet, a vágyaimat.
Tudom, hogy írnom kell, mégsem írok. Pedig annyi minden van, amit papírra vetnék. Amitől megszabadulnék, amit megosztanék.

Csoda klassz túrákon járok.
A Csereháton 35 km-es teljesítmény túrán, majd a Bükkben, Szentlélek, Ómassa, Fehérkőlápa, Három-kő. Annyira csodálni való a természet, annyira szép és annyira magába szippant.
A csend, a lábam alatt zizegő avar, a ragacsos sár, a kék ég, a szikrázó napsütés, a csobogó patak, azok a csodálatos, égig érő fák.
A fáradtság a túra után, az éhség, a feltöltöttség.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire magába szippant ez a tevékenység. Az elém táruló látvány, az illatok és a színek, az érzés, hogy mennyire picinyke vagyok a természetben és mennyire hálásnak kell lennem, hogy látok, hallok, érzek... És boldog vagyok.

Elsőbáloztam októberben a kazincbarcikai Spartanon. 4 órán keresztül igyekeztem legyőzni az akadályokat, és sikerült. Egyedül. Nem tudom, hogy hogy csináltam meg, hogy voltam képes rá, minden különösebb előkészület nélkül, de megcsináltam és ez volt a tavalyi évem legelképesztőbb teljesítménye. Hálás vagyok, hogy véghez vittem.

Crosstraining edzésekre járok november 21.-től, heti 2 alkalommal, és hatalmas erőt ad. Kitartást. Elhiszem, hogy tényleg minden fejben dől el, hogy én döntöm el, hogy meg tudom csinálni. Hihetetlen hatással van rám, sokat fogytam tavaly nyár óta és nem állok meg, az éven villantani akarom a bícsbadit.

Az életem felfordult. Nagyon. Az oka én is vagyok, de lassan csendesedik, rendeződik minden, és ami felhalmozódott bennem, érzés, élmény, az kikívánkozik belőlem, csak nem tudom, hogy hogyan "adjam" elő, hogy szép, kerek egész legyen, ne csak egy ömlesztett akármi.

Megfogadtam, hogy idén elhagyom szörnyű tulajdonságomat, ami nem más, mint a halogatás, úgyhogy nem tökölök sokáig, nem sokára március. Bele kell vágnom, menni fog!

Olyan sok mindent szeretnék, apróságok (na nem mind!) és némely dolog tőlem független, de olyan boldoggá tenne/tesz, ha:

- boldogok és egészségesek a gyerekeim
- számíthatok a családomra
- a húgom pótolhatatlan
- a barátaim első osztályúak
- ha nem lennének kóbor kutyák
- ha kevesebbet szemetelnénk
- ha türelmesebbek lennének az emberek egymással
- ha az élet mindenkinek szép lenne

Naiv dolog, de nem tudom meghazudtolni önmagam.
Elkezdek írni.

Boldog vagyok?

Nem tudom, hogy boldog vagyok-e?
Nem tudom, hogy mi vagyok... Nem tudom hová tenni a némaságodat, hogy nem ÚGY írsz, mint mondjuk egy hónapja... Nem tudom, hogy milyen vagy, hogy mikor bántalak meg, mivel bántalak meg, megbántalak-e egyáltalán? Nem tudom ki vagy. Nem ismerlek. Másfél hónap után már illenék ismerni az embert, nem? Nem tudom, hogy akarok-e várni, hogy van-e, lesz-e türelmem, hogy mennyire fog megint sárba tiporni a fájdalom, és hogy megéri-e?

Utálom a bizonytalanságot. Mindennél jobban, azt hiszem. Haha. Ez vicces.
Szeretnék a tudatában lenni mindennek, hogy mikor mit érzel és mire gondolsz, de te nem mondod és én nem vagyok gondolatolvasó.

Sokat gondolok rád, akkor is, amikor én talán az eszedbe sem jutok és hiányoznak a régi beszélgetések, a kedves becézgetés, a felém áradó szeretet. Most én rontottam el valamit, vagy te romlottál el?
Én rontottalak el netán? Vagy én vagyok romlott?

Mennyi kérdés, és válasz egy szál sem, és este látlak, de félek... elképzelem, hogy mennyire fogjuk egymást szeretni, de lehet, hogy te még nem is szeretsz.
Szeretsz?

Én szeretlek. Pedig furi vagy. Nagyon. Néha olyan sokat beszélsz és keveset mondasz. Okos vagy és kedves, és hideg. Rideg. De nagyon tudsz csókolni és ölelni és érzem, hogy megbolondulsz tőlem.
Mégis olyan távoli vagy, mintha nem is egy bolygón lennénk. Nem egy univerzumban. Én igyekszem mindenemet neked adni, mert engem az éltet, ha adok, de belőled szinte semmim nincs, és úgy érzem, hogy én vagyok az oka, én vagyok a hibás.
Én vagyok a hibás?

Ha egyszer, már sok hónaposak leszünk, és tisztázódnak a dolgok és megismerjük egymást, talán meg is szeretjük, majd megmutatom neked ezt a levelet, de nem azért, hogy bántsalak, hanem azért, hogy tudd, hogy én már most is nagyon szerettelek és fájt, hogy nem tudom, hogy te is-e?

De nem akarok fájdalmat, boldog, mámoros örömet akarok és úgy szeretni, hogy belebolonduljak.

És akkor leszek boldog.

Hát elkezdődött...

Azzal az ikonikus képpel is nyithatnám a bejegyzésemet, hiszen: "hát elkezdődött".
4 hónap múlva Spartan.
4 hónap alatt fel kell rá készülnöm fizikailag és mentálisan.
4 hónap alatt minimum 16 kilótól illenék megszabadulnom, de azt sem bánom, ha több az, jóval több.

Az életem mostantól viszonylag nyugalmas időszakba ért. (Reményeim szerint.)
Szünetelnek azok az okok, amik miatt stresszes, ideges, feszült és szorongó voltam.
Megoldódni látszanak azok a problémák, amik miatt esti stresszevő lettem. (Ha van egyáltalán ilyen?) És eljutottam arra a pontra, hogy utáljam magam annyira, hogy változtatni akarjak az életemen.
Nem akarom, hogy kibuggyanjon a hájas hasam a farmernadrágból, hogy kilyukadjon minden nadrágom a lábaim között, mert összeérnek, ahogy megyek.
Nem akarok lihegni, ha megmászok egy emeletet és nem akarom érzeni, hogy nem vagyok egészséges.

Egészséges, boldog, kiegyensúlyozott nő akarok lenni, aki örül, hogy él és nem úgy tekint a mindennapjaira, hogy ismét túl kell élnie.
Erős (kívül-belül), céltudatos, és összeszedett.
Feszes, karcsú, kívánatos.

Napi 3 l víz, zöld tea. 3 óránként étkezés. Nincs cukros, fehér lisztes étel, gyorskaja, édesség (csoki, keksz, nutella, fagyi), olajban sült kaja. Olívaolaj, kókuszzsír, lenmagolaj, tökmagolaj. 300-400 gramm gyümölcs, zöldség/nap, esténként fehérje. Vitaminok, táplálékkiegészítők.
Elhatározás. Cél.
Akarat. Kitartás. Remélem mindennel fel vagyok szerelkezve.
Csak ne adjam fel, csak csináljam végig. Csak legyen erőm.

Lesz erőm, a gyerekeim büszkék lesznek rám.  Az tutifix.

Szeresd meg magad

Megvan az a remegés, amikor rád ír?
Amikor meghallod a hangját a zsivajban.
Amikor belenézel a szemébe és elveszel benne.
Vagy amikor csak keresed a tekintetét, aztán zavarba jössz, ha rád néz.
Amikor elmélázol, hogy milyen is lehetne vele, hogy viselkedne veled, hová helyezne a (még nem létező) kapcsolatotokban, és hogyan működne? Működhetne-e?

Annyira szeretnéd már, hogy valaki legyen, hogy még csak nem is hasonlít arra a típusra, aki a zsánered. (De az az észveszejtően szép szeme!) Van egyáltalán zsánered?
Évek óta magányos vagy, és boldogtalan, és gyűlölöd magad, és mindent, ami te vagy, nem látod a tükörben a szépet, a zöld szemet, a kedves mosolyt, a szeretni való lelket. Magadat látod, de nem jól.

Szeresd meg magad! Maris legnagyszerűbb tanácsa, mióta felnőttünk. Csak szeresd meg magad...

Semmi más nem kell, csak az, hogy szeresd meg magad. Elégedetten nézz a tükörbe, és érezd jól magad, legyél boldog és magabiztos. Sugározzon rólad az elfogadás.

És akkor majd megtörténik, amire vársz.


Őt pedig engedd el. Fiatal. (Biztosan nem rád vágyik, három gyerekkel.) Jófej, igen... Aranyos és vicces. És az a gyönyörű barna szeme, tudjuk. De csak engedd... ne görcsölj rá.
Csak legyél, lazán, szeretve önmagad. Aztán az Univerzum úgyis mindent elrendez.

Neked.