Álmodozó 16 éves...

... is lehetnék, de nem vagyok.
Elmúltam 35. Mégis álmodozom, mert valahogy ez tart életben. Halak a horoszkópom, ez talán mindent megmagyaráz. Sivár életemben egyetlen egy út van, ami értelmet ad neki (a gyerekek most nem számítanak, most csak ÉN vagyok), az álmodozás.
Játék a gondolattal, hogy mi lesz, ha... Igen, meg fog történni. (Direkt nem írtam lenne-t)
Ha találkozunk, ha a szemembe néz, ha megszólal és ha én is megszólalok. Ha tetszeni fogok, és ő is tetszeni fog nekem. Ha átölel és együtt nevetünk. Vagy éppen bosszankodunk. Vagy vitázunk. Mert biztosan lesz olyan is, de lesz utána békülős szex és megbeszélés, hideg fejjel, és utána minden rendbe jön, mert így kell lennie.
Sok a bepótolni valóm és kevés az időm. 19 eltékozolt év, lett volna inkább öt, vagy hat. Az is rengeteg, de talán még belefér. De ennyi ideig várni, hogy változzanak a dolgok, hogy minden rendben jöjjön, (na, jó csak 17 évig vártam, de mi vagyok én könyörgöm? Csipkerózsika???), aztán még szarabb lett minden, mint amit el lehetett képzelni. Naiv picsa! Mondhatják mások. Igen, az.
De egyszer én is magamhoz térek, igaz királyfi még sehol, de látom, hogy hová vezet ez az út.
Túlzottan optimista vagyok talán, de erre van szükség a túléléshez. Az én, saját túlélésemhez.
Arra van szükség, hogy egy pillanatig se akarjam feladni, hogy az utolsó szalmaszálba kapaszkodva is elhitessem magammal, hogy minden rendbe jön, hogy minden jó lesz, és beüt a királyság, mert ha csak egy pillanatra is kételkednék ennek a létezésében, ha csak egy pillanatra is hagynám, hogy meginogjon a bizalmam a jövőmben, összeomlanék.
Apró, picike kapaszkodókat keresek, hogy legyen okom remélni, hinni. Nekem is jár a boldogság (a nem annyira pozitív énem persze kicsit puffog, dagadt vagy, 35 éves, van három gyereked, kinek kellenél?), a szeretet, a szerelem, a megbecsülés. A simogatás a kedves szó, a kérem és a köszönöm.
S hogy mibe kapaszkodok? Egy helyes buszsofőr pillantásába, vagy a húgom voltkollégájába. Csak mert írt egy szépet, magával ragadót, amilyet útikönyvekben olvasol, na, meg még jóképű is, bár tőlem jócskán fiatalabb. Persze, hogy lecsekkoltam a fosbukon, még szép!
Szóval, ilyen kapaszkodók adnak erőt, hogy higgyek. Magamban, az álmaimban, (most a szerelemről álmodozom, ha valaki lemaradt volna!), hogy megérdemlem a boldogságot. Megérdemlem? Néha azt hiszem, hogy nem. Hogy valami idióta voltam előző életemben, aki nem érdemelt mást ezen a világon, csak szenvedést. De ha meg másik oldalról közelítem meg a dolgot, a szenvedéseim okozója én magam vagyok, mert tötyörgök. De az gáz, ha várom a csodát? Ha "elvárom/elvárnám", hogy az szeressen, akit én is szeretek? Hogy fontos legyek, ha már velem maradt, ami megmagyarázhatatlan, hogy miért, de... Mindegy. Nem lehet ennyire leegyszerűsíteni, s talán mégis.
Mindenesetre szeretek álmodozni. Bevonzani. Kérni az Univerzumtól, mert amit kérünk, megkapjuk.
Úgyhogy nincs más hátra, mint előre, álmodozom tovább!
Róla... <3

Nem adom fel...

Magányos vagyok mostanában.
Nem vagyok egyedül, de magányos vagyok. Szeretném, ha szeretne valaki, ha fontos lennék, ha számítanék, ha kellenék. Ha átölelne, megcsókolna, megsimogatna.
De nincs senki, aki ezek közül bármelyiket is megtegye, így magányos vagyok. Nagyon.
De nem vagyok egyedül.
Az én hibám is. Az én döntésem. Ülök a nagy szarhalom közepén, és várom, hogy legyen erőm odébb állni, elköszönni, vissza sem nézni.
Csak menni, lazán, az elengedés könnyed súlya alatt, lépkedni ki, ebből a mocsokból.
Én húztam ilyen sokáig, és még mindig húzom. De tudom, hogy már nem sokáig. Szépen lassan elszáll belőlem minden, ami ő valaha volt és már nem hat rám, már nem bánt, már nem érdekel. Már nem szeretném tudni, hogy miért? Hogy az miért jobb és én miért nem? Már nem szeretném tudni, hogy miért hazudik, amikor én tudom, hogy az egész igaz, és ordítanám a pofájába, de tagad, mindent tagad, de nem érdekel már, hogy miért?...
Nem vagyok türelmetlen, várakozom.
Minden eleve elrendeltetett, ahogy lennie kell, úgy lesz, ha nem jobban és tudom, hogy egyszer majd már nem leszek magányos és valaki szeretni fog, fontos leszek neki, számítani fogok és kelleni. Átölel majd, megcsókol, és simogat.
Ott van valahol, és talán pont rám vár, rólam álmodozik és engem hív.
Hogy boldoggá tegyen.




Fotó: abduzeedo.com/Pinterest