Kedves Goslingom!
Sajnálattal kell közölnöm, hogy azóta sem mentem edzeni.
Voltam sétálni kb. 3-szor két hét alatt, és ennyi. De! Ha a sors is úgy akarja, akkor hétfőnként futni fogok Évivel a Népkertben. Tényleg a sorson múlik, mert én akarom.
Nagyon sok dolog történik velem mostanában, nem minden jó, de a rossz dolgok azért történnek, hogy ne legyen nagyon unalmas az élet.
Gabó görget nehézségeket a létem elé, mert kamaszodik, -tegnap azt mondta egy 81 éves tanárnő, hogy ez már az lesz, ne aggódjak- és nem fogad szót, nem hallgat rám, mindenért könyörögnöm kell neki és tegnap Zsolesz ahogy vonszolta a fürdőszobába zuhanyozni (miután többszöri felszólításom ellenére sem ment el) beverte a fejét a wc kagylóba. Nagyon. Dudor nőtt neki hátul. Gabesz bömbölt. Én nagyon ideges voltam. Valahogy Zsolesz azt gondolja, hogy az, hogy csipkedi, ráül, bökdösi, nyomkodja, rángatja (szerintem bántja), az jó nevelési módszer. Mert hogy a gyereknek erre van igénye. Bocsánatot kért és azt mondta, hogy jövőben kevesebb részt vállal Gabó nevelésében. Ezt nem tudom kommentálni. Gabó most egy új helyzettel szembesült, velünk lakik valaki, akivel osztoznia kell rajtam. (Anya nyitotta fel a szememet.) Biztosan nehéz neki, lehet, hogy mérges is és ezért büntet: nem tanul, nem fürdik, nem akar iskolába indulni (Bence hívta fel, hogy szedje össze magát és menjen!) De tegnap este, valami történt. Mert mi van, ha úgy üti be a fejét, hogy ott marad? Zsolesz nem látta be, hogy hibát követett el az erőszakos viselkedésével, hanem megmagyarázta. Hogy óvatosan tolta, meg Gabó mocorgott közben és ide-oda rángatta a fejét... Hol van a felelősségvállalás, amiről annyit papol? Fannit igen tudja ezzel basztatni. Ó, Fanni. Nagyon rottyon van. Pénteken elmegyek vele a pszichiáterhez. És lehet, hogy keresek neki egy másikat is, aki állítólag az országban az egyik legjobb, csak Nagykállón van. De elviszem oda is, csak kapjon segítséget. Tama az, aki fixen megvan és most (de miután ezt leírtam várhatom a krachot) olyan, mint egy szobanövény. - Bocsánat a kitérőért. Ráadásul a múltkor azt mondta, hogy én olyan idegbeteg vagyok (ingerült), lehet, hogy nem is szeretne gyereket. Hát, lehet, hogy idegbeteg vagyok, de nem verem a gyerek fejét sehova. Véletlenül sem. Pont.
Elkapott engem a vágy, hogy újra nekiessek a fogászati asszisztens képzésnek, de nem indul idén sem. Marad a gyógypedagógia. Kicsit hezitáltam, hogy melyik legyen, de felülök a lesz, ami lesz vonatra aztán igyekszem időben leadni a jelentkezést, a pótfelvételinél. A rendesről lemaradtam. Úgy szeretnék szárnyalni, de egy rohadt Gombóc Artúr vagyok, aki csak totyog ide-oda, és nem repül.
Szóval, az élet nem habostorta. S ha netalán tán az is lenne, hát néha megsavanyodhat benne a hab, vagy megszikkad a piskóta. De nem vagyok kedve szegett és nem félek attól sem, ha Zsolesz meghátrál. A múlt héten is volt egy szarabb két napja, amikor is rájött, hogy ez az egész családosdi miről szól, aznap Tamara is kijelentette, hogy depressziós, de adtam nekik, hogy itt én lehetek depressziós, nekem lehet szükségem pszichológusra és hagyják ezt abba. Plusz Gabó lázadása.
Nem bírják strapát. De majd alakul ez. Valahogyan biztosan.
Jelentkezem még, elnézést, hogy ilyen panaszos lett a levelem.
Üdvözöllek! Emőke
