Előszó

Mottó:

"A lehetetlen csupán egy nagy szó amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magunkban az erőt a változásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."-Muhammad Ali-


Amióta az eszemet tudom, sovány szerettem volna lenni.
Ha visszaemlékezem a gyermekkoromra, általános iskolában szembesültem először a "dagiságommal". Egy felsős lány mondta egy másiknak, hogy : Nézd, a dagit! Pedig nem voltam annyira nagyon kövér, ha a mostani eszemmel visszagondolok a kb. húsz évvel ezelőtti önmagamra, hiszen nem ettünk ennyi szemetet, mint ma a gyerekek, és lent játszottunk az utcán, szaladgáltunk, nem a kütyük előtt ültünk. Én mégis szemet szúrtam, csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem volt se sovány, se szép az a lány, aki megbélyegzett, de valahogy onnantól kezdve éreztem rosszul magam a bőrömben.
Tornáztam, persze csak időközönként, az étkezésemre nem figyeltem oda.
Hogy is figyeltem volna? Akkor még nem volt ennyi információ, ennyi féle diéta, nem nagyon volt más a fehér kenyéren és a kristálycukron kívül, na, jó, édesítőszer biztosan, de nem volt ennyi féle felhozatal, nem volt divat edzőterembe járni, és nem voltak informálva az emberek arról a rengeteg féle mozgásformáról, amivel ma bombáznak minket.
Szóval, ekkor megpecsételődött a sorsom.
Pedig, ha visszagondolok, a mai eszemmel, nem gondolom, hogy vészesen dagadt lettem volna, pedig annak éreztem magam.
S szerelmek jöttek-mentek, elhagytam és elhagytak, jobbára vékonyka lányok miatt.
Próbáltam diétákat, koplaltam, futottam, jártam köredzésre, aerobikra, de valahogy soha nem gondoltam az egészet komolyan.
Idáig.
13 hónapja szültem. 87 kg vagyok. Januárban nem voltam, "csak" 78 kg. Már akkor elhatároztam, hogy lefogyok, életmódot váltok, és kitartok, de nem jött össze.
De miért?
Nem tudom. Nem tudom, mert nem érzem jól magam. Nem vagyok boldog a bőrömben, nem vagyok elégedett, ha tükörbe nézek, és tudom, hogy az elhízás miatt rengeteg betegség kialakulhat.
Esténként elhagyom magam és zabálok, mindent, amit találok, s jön a lelkiismeret furdalás.
Elegem van ebből. Magamból.
Abból, hogy megkaptam, én sose fogyok le.
Hogy nem tudom megcsinálni.
De, igen. Megtudom. Mert meg akarom csinálni. Minden itt van a fejemben.
Mit ehetek, mit nem? Milyen mozgásformát válasszak, mi az intervall, aerob, kardio edzés, fehérje, szénhidrát, és a többi, és a többi.
Másnak is sikerül. Nekem is sikerül. December 31-ig lefogyok, 60 kg leszek. Vagy több, csak legyek gusztusos, ha tükörbe nézek.
De csak apró lépésekben haladok.
Most már itt van, leírva, nem járathatom le magam, nem csinálhatok segget a számból.
Megmutatom, hogy formás leszek, kerek fenekű, izmos anya leszek.
És ami a legfontosabb: EGÉSZSÉGES.
Ez ilyen egyszerű.
Csak akarat és kitartás kell. Nehéz lesz, és biztosan bele akarok halni néha, de megcsinálom a gyermekeimért. Magamért, hogy büszkék legyenek rám.
Hogy büszke legyek magamra.